PÉCSELYI HÍRMONDÓ 2020. május hó 2. szám

Ezúton szeretném megköszönni a település lakóinak azt a fegyelmezettséget, amit a koronavírus megjelenése óta tanúsítanak.

Továbbá szeretném megköszönni a sok felajánlást, segítséget, amit kaptunk.

Köszönöm az önkéntes varrónők és varrni tudók munkáját:

Balogh Ernőné

Burgyánné Torma Marianna

Hőbéné Nyári Andrea

Kulcsárné Bertók Zsuzsanna

Mészáros Andrásné

Paulin Ferencné

Zsombok Imréné

Köszönöm Mészáros József maszk készítéséhez szükséges anyag felajánlását, a Balatoni Helyi Értékek Egyesület és a Sentio Kft. védőmaszk felajánlását, Dörnyei Zoltán fertőtlenítőszer felajánlását és a fertőtlenítést, valamint az önkormányzat dolgozóinak, hogy a település lakóihoz eljuttatták a maszkokat.

Kaptunk még két laptop felajánlást a Jebeto Kft-től, hogy az online oktatás zavartalan lehessen.

Rendezvényeinket elhalasztottuk a kialakult veszélyhelyzet miatt. Igyekszünk későbbi időpontokban megrendezni azokat.

Elhalasztottuk a nyugdíjas napot, amit szeretnénk októberben bepótolni.

A gyereknapot és a falunapot, sajnos ebben az évben nem tudjuk megrendezni.

A pajtaszínház előreláthatóan szeptember 26-án tartja első előadását a kultúrházban.

A könyvtár és a konditerem még nem tudja megnyitni kapuit. A könyvtármozi vetítésekre is várnunk kell még.

A csipkeszakkör és a nyugdíjas klub is későbbi időpontban kezdi meg működését.

Az iskola átalakítását - az óvodások fogadására – a napokban sikerült befejeznünk. Az óvodások fogadására szolgáló két termet laminált parkettáztuk, valamint az ebédlő és az egyik csoportszoba között átjárót alakítottunk ki. Az óvodások biztonsága érdekében az iskola alsó részébe vezető folyosót lezártuk.

Az óvoda átköltöztetése folyamatosan zajlik.

- 2 -

Pályázat:

Pécsely Község Önkormányzata pályázatot írt ki a település lakói számára május elején, három témában:

1.) „Lakóhelyem Pécsely”,

2.) „Az én kis kedvencem”

3.) „Virágos Pécsely” címmel.

A pályamunkákról készült fotókat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk május 30-ig. A pályázatról bővebben a falu honlapján (www.pecsely.hu) és facebook oldalán (Pécsely Község) olvashatnak.

Felhívás:

Továbbra is felhívom a gépkocsi tulajdonosok figyelmét, hogy gépjárműveik parkoltatására ne használják az út szélét, útpadkát, járdát.

Településünkön az elmúlt időszakban drasztikusan megnőtt az átmenő forgalom.

Az út szélén parkoló autók rendkívül balesetveszélyesek, nehezítik a biztonságos közlekedést valamint akadályozzák a zöldterületeink kezelését.

Az elmúlt időszakban több bejelentés is érkezett az Önkormányzathoz, szabadon kóborló kutyákról. Ezúton szeretném felhívni minden ebtartó figyelmét arra, hogy fokozottan figyeljenek kedvencükre.

Vigyázzunk egymásra!

Burgyánné Czibik Éva

polgármester

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolat

Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal

Pécselyi Kirendeltsége

 
8245 Pécsely, Vásártér utca 148/a.
 
 
 
 
Ügyfélfogadás:

Hétfő, Szerda: 8 - 12, 13 - 16-ig
Péntek: 8 - 13
Kedden és Csütörtökön nincs ügyfélfogadás
Polgármester fogadóideje: Hivatal nyitvatartása alatt

Helyi információ

 
Település név: Pécsely
Megye:  Veszprém
Irányítószám:  8245
Koordináták:   
  46.958878
  17.785021
Népesség: 596 fő
Terület: 20,1 km²

    Közadat kereső

Időjárás

We use cookies
Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő böngészéshez el kell fogadnia a cookie-k használatát!