PÉCSELYI HÍRMONDÓ 2018. november hó 6. szám

PÉCSELYI HÍRMONDÓ

2018. november hó

6. szám

Tájékoztatás az elmúlt időszak eseményeiről:

Az EFOP-1.5.2-16-2017-00016 számú pályázatnak köszönhetően több rendezvényen, kiránduláson vehettek részt az érdeklődők az elmúlt időszakban.

Többek között a gyermekek részére augusztus 11-én Nyíregyházi fürdőbe és állatkertbe, majd szeptember 19-én a nyugdíjasok számára Balatonfüredre szerveztünk kirándulást.

Szeptember 29-én Barnagon, október 20-án Dörgicsén túrázhattak az érdeklődők.

Több sportolással és egészségtudatossággal kapcsolatos eseményen is részt vehettek a település lakói. Október 6-án Balaton Old Boys minifoci tornát, október 14-én egészségnapot, október 27-én sportválasztót rendeztünk a településen élők számára.

Az előző Hírmondóban tájékoztattuk a település lakóit, hogy az iskola épületében felszabadult termek közül kettőt, Pécsely Község Önkormányzata szeretne hasznosítani.

A település könyvtárát átköltöztettük, így október 24-től már az iskola épületében (Iskola utca 180.) fogadja a látogatókat a következő időpontokban:

Kedden 15,00 – 18,30 óráig,

Szerdán 9,00 – 12,00 óráig és 15,00-18,30 óráig,

Pénteken 15,00-19,00 óráig,

Szombaton 15,00-19,00 óráig.

Dr. Józsa Tivadar kiállítási anyaga is folyamatosan áthelyezésre kerül a felszabadult terembe.

Október 22-én társadalmi munkát szerveztünk temetőink rendbetételére. Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik eljöttek és hozzájárultak, hogy méltó körülmények között látogathassunk ki Mindenszentekkor és Halottak napján elhunyt szeretteinkhez.

Október 31-én a gyermekeknek kedveskedtünk Halloween játszóházzal. Az est folyamán mécsest készítettek a gyerekek, majd egy akadálypályán mehettek végig, próbára téve bátorságukat.

Az iskolához visszaérkezve tábortűznél mályvacukrot sütöttek.

Itt szeretném megköszönni a szülők, nagyszülők felajánlásait - nem csak az anyagi támogatást, hanem a süteményeket, pogácsát- amelynek köszönhetően felejthetetlenné tehettük a gyermekek és résztvevők számára, ezt a szép estét.

Tájékoztatás az elkövetkezendő időszak eseményeiről:

November 10-én 17,30 órakor könyvtár megnyitót tartunk az új helyre költözött könyvtárban (Iskola u. 180.).

November 11-én vasárnap pingpong versenyt szervezünk 12 falu részvételével az iskola tornatermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Pécsely Község Önkormányzatának képviselő-testülete 2018. november 12-én hétfőn 18,00 órakor közmeghallgatást tart az Önkormányzati Hivatal tanácstermében (Pécsely, Vásártér u. 148/a).

November 21-én szerdán 17,00 órakor az iskola ebédlőjében Gajdos Erika: Misztikus ősz a Balaton-felvidéken című könyvbemutatóját hallgathatják meg az érdeklődők.

Közeleg a karácsony. November 24-én szombaton 14,00 órától - az előző évekhez hasonlóan- játszóházat szervezünk „Karácsonyi készülődés” címen az iskola épületében.

Az idén is szeretnénk közösen feldíszíteni a falu karácsonyfáját. Az ünnepség december 15-én szombaton kerül megrendezésre új helyen, az iskola udvarán. A részletes programot tartalmazó meghívó későbbi időpontban kerül kiküldésre a település lakosai részére.

Közérdekű információ:

2016. második féléve óta a lakosság számára végzett kéményseprői tevékenység ingyenes. Az ellenőrzést magánszemélyek esetében a katasztrófavédelem kéményseprői ipari szervezete látja el. A kémények átvizsgálását hívásra, időpont egyeztetéssel végzik.

A szilárd tüzelésű berendezésekhez kapcsolódó égéstermék-elvezetők esetében évente, a gázüzemű és a zárt rendszerű tüzelőberendezésekhez kapcsolódó kémények vagy kéményrendszerek esetén kétévente szükséges az ellenőrzés. A kémények teljes nyomvonalának műszaki felülvizsgálatát négyévente kötelező elvégezni. A szolgáltatást a 1818-as telefonszámon lehet megrendelni.

A felülvizsgálat elmulasztása szankciókat von maga után!

Azon ingatlanok esetében, ahol gazdálkodó szervezet székhelye, telephelye, fióktelepe került bejegyzésre valamint társasházként szerepel, ott többek között a Magyar Kéményseprő Kft., Lángőr Kft., Magyar Kürtő Kft., stb. látják el a kémények ellenőrzését.

Továbbra is várom az észrevételeket, ötleteket, hogy minél élhetőbb, szebb környezetet teremthessünk Pécselyen.

Burgyánné Czibik Éva

polgármester

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolat

Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal

Pécselyi Kirendeltsége

 
8245 Pécsely, Vásártér utca 148/a.
 
 
 
 
Ügyfélfogadás:

Hétfő, Szerda: 8 - 12, 13 - 16-ig
Péntek: 8 - 13
Kedden és Csütörtökön nincs ügyfélfogadás
Polgármester fogadóideje: Hivatal nyitvatartása alatt

Helyi információ

 
Település név: Pécsely
Megye:  Veszprém
Irányítószám:  8245
Koordináták:   
  46.958878
  17.785021
Népesség: 596 fő
Terület: 20,1 km²

    Közadat kereső

Időjárás

We use cookies
Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő böngészéshez el kell fogadnia a cookie-k használatát!