Pécselyi Hírmondó 2018. január hó 1. szám

 PÉCSELYI HÍRMONDÓ

2018. január hó

1. szám

Tájékoztatás az elkövetkezendő időszak eseményeiről:

2018. március 10-én a nyugdíjas klub nőnapi bált szervez a kultúrházban. A jó zenéről Mészáros Gyula gondoskodik. A belépődíj: 600 forint. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A szervezők szívesen fogadják a tombola felajánlásokat.

Az elmúlt időszakban két pályázatot nyert az Önkormányzat.

Az egyik pályázatnak köszönhetően szigetelést és új vakolatot kapott a kultúrház, illetve az orvosi rendelő és lakás. Ennek a pályázatnak köszönhetően felújításra kerül a reformárus ravatalozó és a mellette lévő parkoló. A munkálatok már elkezdődtek.

A másik pályázatból többek között az óvoda előtti járdát, valamint a református temető felé vezető utat szeretnénk felújítani.

Felhívás:

Ezúton szeretném felhívni a település lakosainak figyelmét két helyi rendeletre.

Pécsely Község Önkormányzata Képviselő-testületének avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről szóló 11/2015. (VI.14.) számú önkormányzati rendelete értelmében a településünkön – belterületre vonatkozóan – hétfőn 10,00 órától 16,00 óráig, illetve szombaton 10,00 órától 16,00 óráig lehet égetést végezni.

Kérem a település lakosait a rendeletben előírt időpontok betartására.

Pécsely Község Önkormányzata Képviselő-testületének lakossági szemétszállítási díjakról és a közterületek tisztán tartásáról szóló 3/2015. (II.27.) számú önkormányzati rendelete előírja, hogy „magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiséggel rendelkező egyéb szervezetek tevékenysége következtében közterületen keletkezett szennyeződés megszüntetése, a szennyeződést okozó szerv, illetve személy feladata.”

Az ingatlan előtti járda tisztán tartása az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.”

Arra kérek mindenkit, hogy fokozottan figyeljenek oda a mezőgazdasági és egyéb gépjárművek által útra, járdára felhordott sár letakarítására, valamint a járdák hótól való mentesítésére.

Tájékoztatás:

Ezúton tájékoztatom a település lakosságát, hogy 2018. január 1-től a főépítészi feladatokat:

Kéri Katalin főépítész látja el.

Főépítész fogadóórája: minden hónap negyedik péntek 8,00-12,00 óra.

A fogadóórára időpont egyeztetése szükséges.

Időpont kérése: 87/445-017 és a 87/545-002 telefonszámokon.

Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását, akik olyan formában segítették az óvodát, hogy az elektronikai hulladékukat felajánlották részükre. A hulladék után kapott 105.250 forintot átadtuk az óvoda részére.

Burgyánné Czibik Éva

polgármester

Kapcsolódó cikkek